Lövey- Varga Éva: Ókori hajók és kikötők 2.
Előadás: Stefánia Fiókkönyvtár-klub, Cím: 6720 Szeged, Stefánia 2. Telefon: 62/635-394
Ideje: 2020. március 5. 16 óra
A hajók és a hajózás feltalálását nem lehet egyetlen kultúrához kötni. A történelem embere mindig abból az anyagból készítette el vízi járművét, amelyet a természetben kéznél talált, amit a természet szolgáltatott a számára (felfúj, csontokra vagy fára feszített bőr, papirusz, nád, stb.). A hajóépítés ideális anyagának mégis leginkább a fát tekinthetjük, amelynek felhasználásával nagyobb távolságok leküzdése is lehetővé vált, valamint nagyobb mennyiségű és nagyobb súlyú árukat is szállítani tudtak. A farönk kézi, csáklyás, evezős felhasználása után több rönk összekötésével a tutajok is megszülettek. A kosárra emlékeztető asszír guffák az akkádokkal párhuzamosan is több változatban fejlődtek. Az indiánok a nyírfák kérgéből építettek fonott csónakokat, a kéregcsónakot, a kenut. A hajó igazi ősének mégis inkább a monoxylont, a kivájt fatörzs csónakot tekinti a technikai fejlődés és a történelem (régészet). Ezek a bödönhajók már a föld termékeit feldolgozó, szerszámokkal rendelkező ember hozzáértését mutatják. A természeti népek számára ennek a folyamatnak a fejlődése ma sem fejeződött be. Az első tengeri vitorlások megjelenését a jelen adataink alapján több mint hatezer évvel ezelőttre, a Csendes- és az Indiai-óceán vízein történő megjelenés idejére tehetjük. Az fennmaradt leletek meghatározzák a történeti adatokat: az ókori időszakunk idejére ezen térségek hajói az európai változatoknál még jóval magasabb színvonalat képviseltek ( ilyenek voltak a régi kínai dzsunkák), fejlődésük a jelek és a leleteink alapján azonban megrekedt. Az előzmények után nézzük meg a fejlődés többi folyamatát, az építéstechnikákat és a kikötők fejlődését is!
